Horgászata

A compó előszeretettel tanyázik a lágyszárú vízinövények szövevényében, ahonnan nappal igen nehéz kicsalogatni. Az általam ismert compótanyákat sűrű hínár, tökleveles rejti, amiben csak néhol megtalálható, kisebb-nagyobb lyukak teszik lehetővé a horgászatot.

Tudnunk kell, hogy a compó rendkívül óvatos hal. Ez az óvatosság a mi részünkről is tanácsos. A nagy zajjal, csörgéssel, hangos beszéddel tarkított compózás többnyire kudarcra van ítélve. Már a horgászhely kiválasztásánál is „Rambóként” kell viselkednünk. Minden halat ott a legkönnyebb megfogni, ahol önmagától is szívesen tartózkodik, de különösen igaz ez doktorunkra. Jelenlétére apró, gombostűnyi buboréksorok utalhatnak. Ha ezt látjuk a nyiladékban, kezdődhet a horgászat. Ehhez egy matchbot pont megfelelő. Az orsóra tekerhetünk bátran 18-20-as zsinórt is, hisz harcosunk előszeretettel ugrik a hínárba, ahonnan kibányászni nem egyszerű. A horog is lehet vastagabb, de kisméretű pontyozó horog. Színét tekintve inkább a matt színeket (fekete, sötét bronz, acélkék) részesítsük előnyben, hiszen a csillogó horog már feltűnő az iszapos aljzaton. Úszónak könnyű, test nélküli, rövid pávatoll wagglert használjunk, amit a következőképp súlyozzunk ki.

Az úszó alá és fölé annyi sörétet csíptessünk, hogy az úszó még éppen fekve maradjon. A főzsinórra annyi ólmot csíptessünk, hogy az úszót már éppen elmerítse. Az ólmok alá 10-15 centire kössük fel a horgot (előkét itt ne használjunk, ne gyengítsük a szerléket). Az így összeállított szerelékkel pontosan bemérjük a mélységet, hiszen addig kell az eresztéket állítani, amíg meg nem pillantjuk, úszónk antennáját. Az így beélesített könnyű szereléket finoman dobjuk/ejtsük a vízbe, majd a damilt finoman feszítsük meg. Az etetésnél a gombócokat mellőzzük, inkább csontit, kendert, csemegekukoricát csúzlizzunk az úszó köré. A horogra is csontit, apró trágyagilisztát, csemegekukoricát tehetünk. (A szúnyoglárva is kiváló, de tapasztalataim szerint korántsem tart úgy a horgon, mint az előzőek. Az apró keszegnép még így is elég borsot törhet az orrunk alá.) A keresgélő compók előbb-utóbb rátalálnak a terített asztalra, amit az úszó folytonos billegése fog jelezni. Ilyenkor csak legyezgetik a damilt, legyünk türelemmel. Ha felvették a csalit, akkor – mivel általában kissé ferdén állva felhörpintik –az úszónk legtöbbször kilő a vízből és elfekszik, vagy hirtelen, kissé srégen elmerül.

Ekkor jött el a mi időnk. Az akasztást követően vehemens ellenállással fogunk találkozni. Egy fél kilós compó méretét meghazudtoló energiával igyekszik szabadulni. Ha sikerült a szövevényes vízi világból kivezetni, a haltartóban is hasonló szívósság fogja jellemezni. Jól viseli a háló rabságát. Ha szerencsénk van, és nem okoztunk akkora csinnadrattát, hogy a társai világgá meneküljenek, még néhány társát horogra keríthetjük, ellenkező esetben keressünk újabb hínárlyukat.

Ha ezek a hínárlyukak rakósbot hatósugarába esnek, egy leheletfinom úszós szerelékkel is próbálkozhatunk, a kellően erős főzsinórról azonban itt sem feledkezhetünk meg, és a gumizást is szigorúbbra hangolhatjuk. Az úszózás mellett finom fenekező cuccal is megfogható, de az igazi az úszózás. Amennyiben úgy döntünk, hogy megkóstoljuk őkelmét, készüljünk fel arra, hogy megpucolni nem egyszerű. Apró pikkelyeit szinte lehetetlen lekaparni, de nem is kell. Elég, ha a nyálkától megszabadítjuk, a pikkelyek így szépen belesülnek a bőrébe, nem is fogjuk érezni. Ha mégis lepikkelyeznénk, akkor tisztítás előtt pár másodpercre mártsuk forrásban lévő vízbe (ez az eljárás mindig beválik, sajnos azonban kulináris értelemben nem tesz jót a halhúsnak). E gondok persze nem jelentkeznek, ha visszaengedjük. Régebben előszeretettel fogyasztottam én is, ma már útjára engedem. Nem a divat miatt, csak mert szép.